Ha az ínyből túl sok látszik ki mosolygáskor, az néha nagy komplexusokat okozhat, akár olyan mértékűt, hogy akinek ínymosolya van, az ebből kifolyólag nem is mer igazán mosolyogni.
Az ínymosoly több okból eredeztethető:
- A felső fogak részleges előtöréséből. Ebben az esetben a fogak általában túl rövidnek látszanak, mert a nyaki részük kisebb-nagyobb mértékben íny által takart.
- A felső állcsont kedvezőtlen pozíciójából.
- Mosolygáskor túlzottan mobilis, túlzottan felhúzódó felső ajak miatt.
- Valamint ezek kombinációja is előfordulhat.
Szerencsére van megoldás! Első lépésként mosolytervezést végzünk, hogy megállapítsuk a kívánt korrekció mértékét. Ezzel párhuzamosan CT-felvétel segítségével felmérjük, hogy maximum milyen mértékű korrekcióra van lehetőség.
Magára az eljárásra több eszköz is adódik, de a legtöbb esetben az ínytöbblet kontrollált eltávolítása jelenti a megoldást. Szóba jöhet ezen kívül a hipermobilis felső ajak botox-szal történő kezelése is.