Dr. Győrfi András - vezető fogszakorvos, mosolytervező specialista

Dr. Győrfi András

rendelővezető fogszakorvos
tulajdonos
mosolytervező és esztétikai specialista

2006-ban szereztem meg a diplomámat a Pécsi Tudományegyetemen, majd ezután nagy forgalmú magánrendelőkben szereztem sok szakmai gyakorlatot a fogak helyreállító kezelése és a fogpótlások különböző típusainak elkészítése terén. 2009-től már fogszakorvosként kezdtem dolgozni Budapesten egy nagyobb magánklinikán, ahol főként angol, francia és más nyugat-európai országokból érkező páciensnek végeztem helyreállító kezeléseket és a teljes fogazatukat helyreállító fogpótlásokat.

2013-ban alapítottam rendelőmet, a Smile Designers fogászati klinikát, ekkortól már nagy számban tiszteltek meg bizalmukkal magyar páciensek is.

Legfőbb érdeklődési területemet, az esztétikai fogászatot az egyik legizgalmasabb és a legnagyobb kihívásokat tartogató szakterületnek tartom. A mosolytervezés koncepciója, hogy bármely elülső fogakat érintő kezelésnek arc esztétikai szempontokat is figyelmebe véve állunk neki, vagyis látványtervvel. A fogászat egyik legnagyobb technikai újítása, a digitális lenyomatvétel ötvözve a mosolytervezéssel kiemelkedően kiszámíthatóvá és pontossá teszi a fogesztétikai kezelések eredményét.

***

Felmenőim között nincsen fogorvos. Az orvosi pálya iránti érdeklődés már a gimnáziumi évek alatt megfogalmazódott bennem, de csak a felvételi vizsgák után dőlt el, hogy konkrétan a fogorvosi pályát választom. Ennél azonban nem is alakulhatott volna szerencsésebben a választásom, ugyanis mára elképzelésem sincs, hogy milyen más szakmát művelnék hasonló rajongással és odaadással, mint a fogorvoslást.